Csapatunk elsődleges küldetése, hogy azért alkosson és haladjon előre nap mint nap, hogy minél több kismamának tudjunk segíteni egészségének megőrzésében. Hiszen tudjuk, hogy minél egészségesebb az anya, annál egészségesebb lehet a méhében fejlődő magzat.

Orvosi metaforával élve, a társadalom sejtjei a családok. Organikus egészet alkotó közösség, mely a többi sejttel együttműködve képes olyan szervezetet teremteni, amiben jó élni. Ha a sejtek funkciójuknak megfelelően tudnak működni, akkor az a szervezet egészséges, kiegyensúlyozott életre képes.

 

Hogyan és mit csinálunk?

Olyan csapattá formált bennünket az élet, amely képes közösen gondolkodni, alkotni, küzdeni azért, hogy a missziója megvalósulhasson. Pár év alatt közös célunk olyannyira összekovácsolt bennünket, hogy a korábban egymás számára ismeretlen emberek mára (kis túlzással) egymás e-mail fiókjába rendelkeznek bejárással.

2015 óta dolgozunk azért, hogy megvalósuljon az az álom, aminek kézzel fogható eredményeként jött létre ez az oldal is.

Folyamatosan kutatunk és fejlesztünk, építjük a PregnaScant, hogy a tartalom mellett a lehető legjobb ügyfélélményt is nyújtsuk mindenkinek, aki kapcsolatba kerül velünk.

Olyan terméket fejlesztettünk ki, amit világszinten hiánycikknek gondoltunk és reményeink szerint egy új dimenziót nyithat a várandós gondozásban.

Először a magyar kismamáknak kínáljuk szolgáltatásunkat, később szeretnénk a világ többi országában is támogatni a várandósságokat.

 

Csapatunk orvosokból, kutatókból, mérnökökből és egyéb szakemberekből áll.

Íme a folyamatosan bővülő névsor:

Dr. Kulin Sándor

Szülész-nőgyógyász szakorvos
szakmai és stratégiai vezető

Szülész-nőgyógyász szakorvos vagyok. Immáron életemnek azon szakaszában, mikor a születendő unokáim egészségéért drukkolok és azon töröm a fejemet, hogy mivel adhatnék még jobb egészségességi esélyt lányaimnak, menyeimnek és leendő gyermekeiknek. Fő szakmai profilom a meddőségkezelés. Feleségemmel, Dr. Menyhárt Rékával az elmúlt években az ország egész területéről sok fiatal házaspárral kerültünk kapcsolatba, akiknek abban próbáltunk segíteni, hogy gyermekáldásban részesülhessenek. Akik hozzánk jártak - tapasztalhatták, hogy mindig próbáltunk a szakmai protokolloknál egy kicsit többet nyújtani.

A PregnaScan rendszer is így született: az egészség és az élettani paraméterek változásának ily módon történő monitorizálása nem tartozik a szülészeti ellátás minimum követelményei közé, de sem maximum követelmények nem léteznek, sem az egészségnek, sem a biztonságnak nincs abszolút értéke. Orvosi meggyőződésem, hogy feladatunk az állandó törekvés a jobb egészségre és fokozott biztonságra.

Szabó Balázs

Villamosmérnök és stratéga

Dr. Kulin Dániel

Fejlesztésvezető orvos

2016-ban végeztem a Semmelweis Egyetemen általános orvosként. Sokáig úgy éreztem, hogy a szülészet lesz az én pályám. Akkor láttam igazán bele ebbe a világba, amikor a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán végeztem még hallgatóként tudományos munkát feleségemmel közösen. Azt vizsgáltuk, hogy várandós kismamák számos élettani paraméterét a terhesség során követve találunk-e olyan mintázatokat, amelyek segítségével meg tudjuk különböztetni az egészséges és később bizonyos betegségekben szenvedő kismamák értékeit. Biztató eredményeink és a kismamákkal folytatott közös munka öröme indított el a PregnaScan kifejlesztésének útján bennünket. Közben a háziorvos rezidensképzés első évének izgalmait is átélhettem, majd a Magatartástudományi Intézetnél kezdtem kutatni a digitális innovatív lehetőségek egészségügyre gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Az egyre növekvő és komplexebbé váló feladatok miatt mostanában szinte teljesen csak a PregnaScan fejlesztése és részbeni irányítása tölti ki az időmet. Nagyon szeretem ezt az életet, sok új kihívás és tanulási lehetőség áll előttünk minden nap. Alkotunk, minden nap létrehozunk valamit a semmiből. Ehhez hasonlót még nem tapasztaltam.

Nemsokára megszületik második kislányom is. Abban a korban vagyok, amikor barátaink, ismerőseink egyre nagyobb számmal vállalnak gyermeket. Sajnos nem csak idilli várandósságok és kimenetelek vannak, szűk baráti körben sem. Azon dolgozunk, hogy minél több családnak segíthessünk a kismamák egészségének megőrzésében, mert ez a legnagyobb célunk: minél egészségesebb anyáktól minél egészséges babák születhessenek.

Marcel Visschers

Mecénás és jóbarát
külkereskedelmi vezető

Wafa Dina

Tudományos munkatárs

Wafa Dina vagyok, szigorló orvostanhallgató és PhD hallgató vagyok a Semmelweis Egyetemen. Már gyermekkoromtól fogva tudtam, hogy az én utam nem a mások által kitaposott út, hanem az ismeretlen, ahol valami újszerűt és igazán hasznosat alkothatok. Ezért 2014-ben csatlakoztam az egyetemi tudományos diákkörhöz és megkezdtem kutatómunkámat a Klinikai Kísérleti Kutató Intézetnél, ahol a legjobb témavezetőtől kaptam alapos és sokrétű tudást a kutatás területén. Egy másik fontos fordulópont volt az életemben, amikor a számítógépes programozáson keresztül a fejlesztéssel kerülhettem kapcsolatba és megtapasztalhattam az alkotás élményét.

Azt gondolom, hogy a PregnaScan csapatában is ezt képviseljük, kutatunk és fejlesztünk, hogy létrehozhassunk valamit, amivel Kismamák ezreinek tehetjük biztonságosabbá várandósságát és ezáltal egészségesebbé gyermekeiket.